Tokajban jártunk
Igaz, még tavasszal, de érdemes megemlékezni róla ennyi idő távlatából is.
Pénteken, munka után indultunk el a már jól megszokott Borgalériába, ahol kedves barátunk, Cs. József várt minket a szokásos sajttállal, aszútörköly pálinkával és a szamorodnival. Köszönjük Józsi, tökéletes fogadtatás!
Tokajban tanultam meg, hogy reggelihez is nagyon finom lehet a bor, és hiába iszod késő estig, nem árt meg, pedig én nem bírom az alkoholt. Elméletem szerint Tokajban különleges erőnek köszönhetően – talán más ott a gravitáció is – nem száll fejünkbe a bor, egész nap élvezhetjük a finom ízeket. Természetesen csak a borokat, mert a pálinka nagyon is megártott. Ekkor jöttem rá, hogy én tulajdonképpen nem is szeretem, de ezt most nem részletezném.
Térjünk vissza Józsihoz és a Borgalériához. Szombaton megvívtuk a szokásos snapszer csatákat, megnéztük az el classico-t, megtartottuk a körforgónkat, közben persze nagyon jókat ettünk-ittunk.
Köszönjük, Józsi! Remélem, 2014 tavaszán ismét találkozunk!
Képekért katt ide!